Mit lehet kezdeni egy elrontott szemöldöktetoválással?

2019. dec. 04

A szemöldökformázás ma már korántsem csak a szemöldökcsipeszre vagy a make up-ra korlátozódik.

A sminktetoválás az a módszer, amivel mindenkinek olyan szemöldöke lehet, amiről mindig is álmodott, méghozzá tartósan és minden fáradtság nélkül. Baj csak akkor van, ha valaki nem azt kapja egy szemöldöktetoválás, sminktetoválás során, amit várt.

Előfordulhat ugyanis, hogy meggondolatlanul választ valaki kozmetikai szalont, elcsábul az alacsony árak láttán, szeretné gyorsan letudni az egészet, és olyan szakemberhez kerül, aki nem tudja megfelelő színvonalon elkészíteni a megrendelt szemöldöktetoválást. Az elrontott szemöldöktetoválások többféleképpen is félresikerülhetnek. Mivel mindkét oldalon szükség van a sminktetoválás elkészítésére, gyakori hiba lehet az asszimetria. Egy kevésbé gyakorlott kozmetikus keze alatt könnyen felemás szemöldöktetoválás készülhet. A másik probléma a forma. Szintén gyakori, hogy az előrajzolás ellenére sem az a forma valósul meg, amit a vendég szeretett volna, a szemöldöktetoválás túlságosan vastag vagy vékony lesz, nem az archoz illő. A színnel is adódhatnak gondok, mert nem egyszer látni olyan szemöldöktetoválást, ami túl sötét, illetve természetellenes lesz az elkészülte után. Márpedig a cél, az aktuális trendeknek megfelelően a természetes hatású, az archoz igazodó szemöldöktetoválás kivitelezése.

Ha elrontották a sminktetoválásodat, még ne mondj le róla, mert van esély a korrigálására! Egy olyan kozmetikus keze alatt, aki érti a dolgát, új életre kelhet a rosszul sikerült szemöldöktetoválás. Amennyiben rossz a szín vagy a forma, lézeres, illetve bioenzimes eltávolítással lehet rendbe hozni.

Nyugodtan keresd fel a szalonunkat, ha valahol máshol csalódnod kellett a megrendelt szolgáltatásban! Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szemöldöktetoválásod olyan legyen, amilyennek már az elején elképzelted! Kérj időpontot sminktetoválásod korrigálására feltüntetett elérhetőségeink egyikén!

Trend. Stílus. Tartalom.

exkluzív e-magazin

Lakberendezés | Életmód |Kert | Fenntarthatóság | Trend

Ingyenes online magazin nem csak nőknek!

Még több ebben a témában

Legfrissebb cikkeink

Ajaktetoválás színskála: 5 meglepő hiba, amit kerülj el
Ajaktetoválás színskála: 5 meglepő hiba, amit kerülj el

Ajaktetoválás színskála – miért itt csúszik el a legtöbb döntés? „Csak egy természetes rózsaszínt szeretnék.” Ez az a mondat, amit konzultáción a leggyakrabban hallani. És mégis: pontosan itt kezdődnek a félreértések az ajaktetoválás színskála kapcsán.

bővebben
Szálazott szemöldök tetoválás: 6 ok, amiért ennyire népszerű
Szálazott szemöldök tetoválás: 6 ok, amiért ennyire népszerű

Miért lett ennyire keresett a szálazott szemöldök sminktetoválás? Az eljárás iránti érdeklődés nem egyik napról a másikra robbant be. Inkább egy lassú, de következetes folyamat eredménye, amely mögött nagyon is valós igények állnak. Ha megnézed a vendégkérdéseket vagy a keresési trendeket, ugyanazok a mondatok ismétlődnek: „Természeteset szeretnék”, „ne látszódjon, hogy tetoválás”, „ne kelljen minden reggel rajzolni”.

bővebben
Különböző fajtájú kozmetikai kezelések: 6 ok, miért nem csak luxus
Különböző fajtájú kozmetikai kezelések: 6 ok, miért nem csak luxus

Miért él a fejünkben még mindig a „luxus” kép? A különböző fajtájú kozmetikai kezelések hallatán sokakban azonnal a luxus jut eszébe. Egy nyugodt szalon, illatok, halk zene, és az az érzés, hogy ez inkább kényeztetés, mint szükséglet. Ez a kép hosszú ideje él a köztudatban, és nem véletlenül. Régen a kozmetikai kezelések valóban ritkábbak voltak, és sokan csak különleges alkalmak előtt vették igénybe őket.

bővebben